Mennyi ideig tart általában egy enteriőrfotózás?

Rengeteg idő, míg egy lakás felépül vagy megújul, de az is, míg elnyeri azt a szinte végső formáját, amivel majd a lakói fognak együtt élni. Hetek-hónapok telnek el, míg birtokba vehetik a tulajdonosok az új otthonukat, így ehhez képest a lakberendező és a belsőépítész munkáját megörökítő és referenciaként hasznosító enteriőrfotózás már szinte csak egy pillanatnak tűnik az addig eltelt időszakhoz képest.

Egy lakás fotózása általában 3-6 órán át tart, függően attól, hogy a lakberendezővel először, vagy többedszerre dolgozunk már együtt.

Természetesen a méretek is befolyásolják a fotózás idejét. Egy kisebb lakás fotózása nyilván nem fog annyi ideig tartani, mint egy nyolc szobás házé, és ha már szóba került, akkor külön megemlíteném még, hogy a házak fotózása a külső képek okán lényegesen hosszabb lehet még a 6 óránál is. Érdemes a kültéri fotókat esti vagy naplemente fényben megörökíteni a legszebb végeredményért. Az esti fények kül- és beltéri játéka egyedi kompozíciókat szül, érdemes időt szánni erre. De a befektetett idő meg fogja hozni az eredményét, mert olyan képek fognak születni, amik dicsérik az építész, belsőépítész, lakberendező munkáját.

 

Oszd meg velünk te is véleményed!
Név *
E-mail *
Üzenet *
Elküldöm a véleményem!



Blog menü
Bata Tamás
Bata Tamás
Minidg törekszem arra, hogy érdekes írásokkal, tartalmas blogokkal támogassam a vállalkozásod. Bátran nézz körbe az oldalon vagy válassz az alábbi kategóriák közül. Ha kérdésed van, kattints a “Kapcsolat” menüpontra és keress bátran!
Számomra kifejezetten fontos a természetvédelem és a fenntartható, környezettudatos mindennapok éppen ezért kérlek, hogy oldalaimat ne nyomtasd ki. Amennyiben valamilyen tartalmat szeretnél szöveges formában elérni kérlek, hogy vedd fel velem a kapcsolatot elérhetőségeim egyikén.

Tegyen a fenntartható mindennapokért!

Köszönöm!

Üdvözlettel, Bata Tamás